Negyedik nap.

Most így elég rossz. Tegnap este először nem skype-oltunk. B. felhívott, hogy valami baj van az internettel, hétfőn elvileg majd megoldódik - jobb esetben. Sajnálja és szeret. Nem mintha ezen neki lenne bármit sajnálnia, valószínűleg nem az ő hibája, de azért persze nem örülök. Nagyon hiányzik. Szóval, irány LEN, aztán Auróra, végtelen mennyiségű bor, és hopp, még egy napon túl vagyok. Ez a mai amúgy elég lassú, viselve a tegnapi kimaradás már-már szó szerint fájdalmas következményeit.

Tudom, hogy még csak pár nap telt el, dee sajnos – mint egyébként lehet, hogy várható is volt – nagyon félek. Nagyon szeretem. És már azt is minden további nélkül ki tudom mondani és le tudom írni, hogy ő is szeret engem. Nekem ez egy óriási lépés minden szempontból, de tényleg elhiszem. Viszont… sajnos ez a pár nap is elég volt arra, hogy beismerjem és végképp rájöjjek, hogy egyáltalán nem vagyok egy érdekes vagy izgalmas ember. Rettenetesen félek tőle, hogy ez számára is nyilvánvaló lesz, vagy már az is. Annyira szeretném, ha ez nem lenne így… de félek, hogy nem fogok tudni neki érdekes dolgokat mondani, és egyszerűen a kurva videócset hatására annyira az van bennem, hogy ez a kötelességem… de közben nem bírnám ki, ha nem hallhatnám minden nap a hangját és nem láthatnám, biztosan nem bírnám ki. És nem akarok semmit csinálni, egyszerűen semmihez nincs kedvem, nagyon szívesen ülnék itt az ágyamban, hogy bármikor tudjunk beszélni. Aztán most mégis úgy fest, hogy ki kell bírnom...

Olyan rossz… mert félek, hogyha tudunk beszélni, akkor megun és megutál mert nem leszek izgalmas, de attól is félek, hogy ha nem vagyok itt és csinálok valamit és nem tudunk beszélni, akkor meg nem tudom, előbb utóbb ezt is megunja és majd csak ott lesz Norvégiában és nem tudom, belép újra a planet romeo-ra – nem rossz szándékból, csak tényleg unalomból – és elkezd beszélni emberekkel, akik újak és izgalmasak és mindent lehet tőlük kérdezni és mindent elmondhat nekik, amikről esetleg valamiért úgy érezné, hogy engem nem érdekelnek – pedig minden és miden és nem tudom hangsúlyozni hogy mennyire, de minden egyes dolog nagyon érdekel, ami vele történik -, és valami szörnyű vége lesz a dolgoknak. Nagyon szeretem.

Annyira örülnék neki, ha nem ilyen gondolataim lennének. De most nagyon úgy érzem, hogy megőrülök. Hiányzik. És tudom, hogy képesek vagyunk rá. Tudom, hogy minden jó lesz és visszajön és boldogok leszünk.