Tizenötödik nap.

Ma nagyon produktív szeretnék lenni. Korán keltem, elmentem nyomtatni pár képet a falamra, nyilván B.-vel kapcsolatban, de szándékosan nem olyanokat, amiken direktben ő van. Bevásároltam, ilyeneket, rendesen reggeliztem, később piacozni is tervezek, orvoshoz is kéne menne - bár az lehet, végül holnapra marad -, és tegnap kimaradt a filmezés (helyette tüntetni voltam, és nagyon büszke lehettem magamra, mert utána a többiek inni mentek, én meg magamra parancsolam és hazajöttem), szóval ma haladhatok tovább a kis "bakancslistámmal".

Tegnap nagyon sokat tudtunk beszélni B.-vel, videócseteltünk is végre normálisan, nagyon szükségem volt erre, már nagyon közel kerültem a teljes kiboruláshoz. És mégis, pont most - ha nem is a semmiből - hirtelen új fejezet kezdődött ebben az egyre terhesebb távkapcsolat mizériában: helló, féltékenység!

Nyilvánvaló hazugság lenne azt állítani, hogy nem vagyok féltékeny típus, mert az vagyok. És nem csak párkapcsolatok terén, de néha még barátságokban is.. tudom, nem egy jó tulajdonság, mindig próbálok változtatni rajta, de nem túl könnyű. Persze, lehet arra fogni, hogy nagyon alacsony az önbecsülésem és sérült vagyok és mindig rettenetesen félek, de... lehet, hogy csak szimplán egy önző ember vagyok. És fura módon B., akinél még soha nem szerettem jobban senkit, akinél még nem tetszett jobban senki, akit soha nem akarnék elveszíteni, pont ő nem váltott még ki belőlem ilyen nagyon szélsőséges féltékenységi jeleneteket, amiket sokkal jelentéktelenebb embereknek is sikerült már. Mert bízok benne. Bízok magunkban. Nyilván, nem mondom, hogy nem szoktam aggódni, stb, ha hallok egy új fiúnevet, vagy ilyesmi, mindig eljátszom a gondolattal, de mikor kiderült, hogy elmegy három hónapra, a legkisebb félelmem az volt, hogy esetleg megcsal. Sokkal komolyabb dolgoktól rettegtem emiatt... de most... nem tudom. Valami kattant. És nem tudok másra gondolni, csak hogy találkozik valakivel, aki... jobban megfogja. Felkelti az érdeklődését és rájön, hogy igazából vele kell együtt lennie. Vagy csak elmegy egy buliba és kicsit részegebben a kelletténél csókolózik valakivel... egyszerűen nem tudom ezeket a képeket kitörölni a fejemből. De nem arról van szó, hogy nem bízok benne. Vagy hogy ne szeretném. Csak szörnyen félek. Már fél hónap eltelt... azóta nem érhettem hozzá a hajához vagy az arcához és nem bújhattam hozzá és ez rémes, rémes érzés.